"Egy úton Te meg én,
Egy szív, egy test, egy lélek.
Bárcsak éreznéd mit érzek,
Bárcsak tudnád miért félek!

Miért hagylak egyedül,
Miközben nem engedlek el?
Bárcsak tudnád,
Hogy rajtad kívül más nem érdekel...

Más lett a levegő, régen izott, hogyha Veled voltam,
És minden szavam zenélt, amikor Hozzád szóltam.
Örültem, ha láttam, hogy nevetsz azon, miket írtam,
És ha szomorú voltál, akkor én is veled sírtam.
Tudom, hogy én hibáztam, mert a tetteimmel várok,
Vagy cselekszem, mielőtt még biztos talajon állok.
Tudom, hogy hibáztam, de kérlek hagyjd meg a reményt,
Hogy nincs még vége mindennek és kaphatok egy esélyt!
Magamra maradtam, és ez a pár sor most a búcsú
Örökre bennem élsz, viszont az útunk még hosszú
Bárcsak éreznéd, hogy Te vagy akit szívem mindig keresett..."

'A múltba nézek vissza, de pont ezért fájt a jelen.

Te már nem lehetsz itt velem,

már nem foghatod a kezem meg úgy,mint régen,

de most könnytől csillog szemem,

mert nem vagy itt velem. "

"Tudod, mi az a bánat?
Várni valakit, aki nem jön többé.
Eljönni onnan, ahol boldog voltál, s
otthagyni a szívedet örökké.
Szeretni valakit aki nem szeret Téged,
Kergetni egy álmot, soha el nem érni,
Csalódott szívvel mindig csak remélni
Megalázva írni könyörgő levelet,
Szívdobogva várni, de nem jön felelet
Szavakat leírni mik szívből fakadnak,
Rózsákat öntözni mik elhervadnak.
Hazudni, hamis lemondással
Hazamenni könnyes zokogással
Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat
S imádkozni, hogy Ő meg ne tudná, mi a bánat.

Mosolygott az arcom, de mögé senki nem néz.
Játszom a közömbös embert,
Most látom csak milyen nehéz.
Ha valaki azt kékérdezné tőlem:
Mondjam meg mit jelentesz nekem?
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen.
Csak nagy sokára mondanám, halkan,
- Semmiség csak egy elmúlt szerelem.
Elmegyünk egymás mellett és az arcod
Rámnevet, kacagva köszöntlek én is,
De hangom kissé megremeg.
S nem venné észre rajtam senki sem,
Hogy titokban könnyes lett két szemem
Egy halk sóhaj ez volna minden jel, s
Mennék tovább csendesen.

Ha valaki azt kérdezné, tőlem:
- Mit jelentesz Te nekem?
Talán könnyelműen felelném:
- Semmit, semmit csupán... az ÉLETEM.
A valóság mindig nehéz,
De tévedsz, rosszul ítélsz.
Szívedben mindig lesz hely emlékeknek
S felejtjük egyszer, hogy rossz vége lett.

Most búcsúzom, ennyi az egész
Most menj el, vissza se nézz
Csak vedd karodba azt, ki tőlem elrabolt
S gondolj arra, hogy voltam s talán... VAGYOK!"

"Kell találni egy embert, aki gyönyörűnek hív és nem csak csinosnak. Aki felhív, amikor bele vagy gabalyodva, aki fennmarad csak azért, hogy lássa, ahogy alszol.
Várni egy srácra, aki homlokon csókol, aki akkor is meg akar mutatni az egész világnak, amikor csapzott vagy, aki a barátai előtt is fogja a kezed.
Várni arra az egyre, aki állandóan emlékeztet rá, hogy mennyire
érdekled őt és hogy milyen szerencsés, hogy vagy neki.
Várni arra az egyre, aki a barátaihoz fordulva azt mondja, ".......Ő az."

" A lány szerette, a fiú nem.